A teafaolaj rövid története

Az illóolajokat gyógyításra és gyógyászati célokra már évszázadok óta használják és minden bizonnyal már jóval azelőtt voltak kapszulák és pirulák, mielőtt a nyugati orvostudomány ezeket el kezdte volna használni. És bár ma már nagyon sokféle szintetikus készítmény közül válogathatunk, ha az a célunk, hogy meggyógyuljunk, azonban ma már nagyon sokféle doktor inkább preferálja a természetes termékeket. A hagyományos gyógymódok ugyanis esetenként sokkal hatékonyabbak, mint a mesterségesek.

Ott vannak például az illóolajok, amiket rutinosan lehet használni az olyan betegségek kezelésére, amelyek nap, mint nap előfordulhatnak nálunk. Egy tucat hatékony illóolajat ismerünk, beleértve a teafaolajat, a borsmentát, a levendulát, a szegfűszeget, a rozmaringot és a citromot. Ezeknek az olajoknak hatalmas gyógyító erejük van, de mi most csak egyetlenre szeretnénk koncentrálni, a teafaolajra.

A teafaolaj rövid története

Úgy tartják, hogy a bennszülöttek Ausztráliában a Malaleuca leveleit már több évszázada használták, hogy saját gyógyszereiket elkészítsék (ebből a levelekből készül ma is a teafaolaj). A zúzott levelek aromáját belélegezve enyhítették a köhögést és a megfázást, illetve ezzel gyógyították kisebb sebeiket vagy kezelték a különféle bőrbetegségeket.

A teafaolaj használata azonban a nyugati világban nem vált általános gyakorlattá, míg a kutató Arthur Penfold közzé nem tette első jelentéseit a teafaolaj antimikrobiális aktivitásáról az 1920-as, 30-as években. Értékelésében úgy találta, hogy a teafaolaj 11-szer hatékonyabb volt, mint a fenol.

A teafaolajjal kapcsolatos iparág nem sokkal a második világháború után született, bár ekkor már némiképp apadni látszott a teafaolaj iránti érdeklődés, ami feltehetően a hatékony antibiotikumok megjelenésével és a fogyatkozó néptömegekkel magyarázható. Az érdeklődés azonban a 70-es években újra fellobbant, amikor újból el kezdtek érdeklődni a természetes termékek iránt.